PEPSI SZIGET 2000
zene.net
sziget.hu
oasisinet
the_masterplan
2000. május 23. Ekkorra vált biztossá, hogy a 2000. évi
Szigeten végre egy igazi nagyágyú is fellép: a kilencvenes évek legnagyobb
angol gitárzenekara, az Oasis nem kevés pénzért
ugyan, de vállalta, hogy headliner lesz. Ugyanezen a napon vált az is biztossá,
hogy Noel Gallagher nélkül. Az együttes jövője még sohesem volt olyan
bizonytalan, mint azokban a hetekben, így alig
kezdtünk el örülni, rögtön el is kezdhettünk aggódni.
2000. augusztus 8. Az
előjelek nem voltak túl kedvezőek: Noel ugyan csatlakozott az angol koncertekre,
de az európaiakat továbbra is hanyagolta, ami Liamot szemmel láthatólag egyre
jobban idegesítette. A július 26-i svájci koncert 30 perc után, az augusztus
6-i, a Szigetet közvetlenül megelőző portugál fellépés pedig 40 perc után
szakadt félbe, majd maradt is abba véglegesen, miután Liam levonult a színpadról. Az
ok: a közönség műanyag és nem műanyag palackokat dobált az együttesre - az az
évi kedvenc fesztivál műsor. Így volt min aggódni, a szervezők is aggódtak
rendesen: a koncert előtt angolul és magyarul is megkértek bennünket, hogy ha
lehet, hanyagoljuk a dobálást. Persze ettől még dobáltak, de Liam úgy döntött, hogy elég volt a botrányból, így nem vett róla
tudomást.
Volt egy csodálatos Gas Panic!, gyönyörű Who Feels Love intró,
a közönség ismerte a Wonderwallt és a Go Let It Out-ot, Liamtól megtudtuk, hogy
elég szarul hangzunk, a rendezőknek sikerül t a
Quimbyt egy életre megsérteniük, mert csak az Oasis-szel foglalkoztak és a
legtöbbünknek egyszeri és megismételhetetlen élmény.
Persze nem lenne baj, ha az igazi Oasis is ellátogatna
errefelé, de nagyjából biztos, hogy a Sziget fesztivál ennyi pénzt még egyszer
egyik együttesre sem fog áldozni. Nekik ez volt a nagy tanulság, nekünk pedig
az, hogy jobb lenne Angliában élni.
A számok, amiket játszottak:
- Fucking In The Bushes
- Go Let It Out
- Who Feels Love
- Supersonic
- Shakermaker
- Acquiesce
- Gas Panic!
- Roll With It
- Stand By Me
- Wonderwall
- Cigarettes & Alcohol
- Live Forever
- Champagne Supernova
- Rock 'N' Roll Star
vissza
zenenet.hu - kritika:
OASIS - PROFI BÚCSÚ
Augusztus 8-án, a sziget zárónapján mindenki érdeklődve várta,
vajon botrányok nélkül bonyolódik-e le az Oasis koncertje. A buli előtt egy
úriember tisztességes szurkolásra szólította fel a közönséget, majd a mindig
nyugodt (vagy csak fáradt?) Gerendai Károly is megpróbált rögtönzött
köszönőbeszédjével higgadtságot szugerálni a tömegbe. Az aggodalom felesleges
volt. Az Oasis a Sziget egyik legnagyobb szabású, legsimább buliját vezényelte
le.
Kedden este mintegy 45 ezren tolongtak a Szig eten. A közönség ekkorra már elfogyasztott negyedmillió
sört, 70 ezer liter üdítőt, 50 ezer lityó bort, és betermelt vagy 7 ezer kiló
kenyeret, 80 ezer kiló zsömlét és 15 mázsa virslit. A hangulatot 600 rögtönzött
esküvő és 20 ezer ingyen kiosztott óvszer
emelte. Minden készen állt tehát egy nagyszerű
búcsúbulihoz. Ehhez már csak az kellett, hogy az Oasis tagjai ne vonuljanak le a
színről az első bedobott műanyag flakon után. Nem vonultak le. Liam Gallagher
már a sajtótájékoztatón meglepetést okozott. A botrányairól híres frontemberben ezen az estén szimpatikusabbik énje
kerekedett felül, a Noel által emlegetett arroganciának nyoma sem volt. Liam
szinte könnyekig meghatódott, amikor megtudta, hogy a Szigetre mindössze öt
fontnyi összegért lehet bejutni. Mint mondta,
ez a csóróság a hőskorra emlékezteti. Korábban adott interjúiban is utalt arra,
hogy az Oasis kissé punkosabbra szeretné venni a figurát, és ebbe a vonulatba
simán beleillik egy Szigethez hasonló fesztiválon való részvétel. Ám aki
csirkedarálást várt a csapattól, annak
csalódnia kellett.
Az Oasist hallgatva, némi tűnődés után az ember hajlamos
elfogadni Liam azon megállapítását, miszerint csapata a világ legjelentősebb
zenekarai közé tartozik. A Nagyszínpad előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, míg a
büfésornál is nyújtogatták a nyakukat az emberek. Liam nem cicózott sokat,
bemondta a következő szám címét, aztán alulról megközelítette a mikrofont, és
rázendített. Ahogy az várható volt, a bandából nem egyénieskedett senki,
mindenki szolidan tette a dolg át, a hangszerek diszkréten zúgtak a háttérben, teret engedve
Liam hangjának. A frontember nem fárasztotta magát fölösleges ugrálással, minden
energiájával az énekre koncentrált. A kevés show-elem közé tartozott, amikor
nagy ritkán megrázta csörgőjét, a frászt hozva a hátul állók
retinahártyájára. Minden nagyon profi módon zajlott, elöl a tömeg végig ugrált,
az összképet csak az a fickó csúfította el, aki hatalmas Noel felirattal
emlékeztette Liamet a testvéri szeretetre. Szerencsére őt senki sem akarta
észrevenni.
Aki először szembesült az Oasis életművével, az hajlamos arra
gondolni, hogy a bandát csak a brit sajtó által gerjesztett botrányok tették
naggyá. Sokak unalmasnak találhatják a dalokat, amelyek élőben talán még
enerváltabbaknak tűnhetnek. Vagyis az Oasis olyan, mint a többi zenekar: aki
nincs rákattanva, a büdös életbe nem fogja megszeretni. Kedden este a
Nagyszínpad előtt mindenki bekattant. Az Oasis profi módon álomba ringatta a
lassan csomagoláshoz készülődő szigetlakókat. De a punkok azért még ne kezdjék a feltámadást ünnepelni.
vissza
sziget.hu - kritika:
OASIS - BÜDÖS A MUNKA
Tudható, hogy az Oasisnek törött le a legnagyobb della, és
részben meghálálták a dolgot, mert a közönség bejött, az emberek kiváncsiak
voltak, nagy kon cert van. Főleg. Gitár, fények,
tényleg koncert volt, csak ezt a Liamet tudnám feledni.
-rc-
Engem már jó régen irritált ez a csávó, ahogy van, de mi
tagadás végül is nem az ő bamba feje a nagy siker akadálya. Sajnálatos
személyeskedés, - meg nem az, hogy én csipketerítő vagyok - de mindig megráz, ha
látom, hogy Liam Gallagher annak ellenére kiáll a közönség elé, hogy erős nyomot
hagyott mozgásán a gyerekkori csípőficama. Szóval csak annyit tud csinálni, hogy
áll a nyakig felcipzározott kabátjában, zsebre tett kézzel, mint aki a buszt várja egy
esős napon. Meg különben is olyan pózban énekel, mint amikor valaki bekiabál a
helyi közlekedési vállalat jegyirodájának ablakán, hogy dolgozót legyen szíves,
összvonalast.
Az Oasis eljátszotta a csomó dalukat, amit itthon is sokat
játszottak a rádiók - azt ne tudjuk meg mi van Nagy-Britanniában, ott csak ez
megy a rádióban, nagyon komolyan.
Ámdeviszont nem téveszthetjük szem elől, hogy amott ez az egész
Oasis egy amolyan Omega-Illés kontextusban helyezkedik el, amelyb en a fent említett zenekar az Omega, a másik, a Blur meg az
Illés. Olyan konfliktusok vannak, hogy a gyerekek egymás seggébe szúrják a
rotringceruzát miatta.
Itthon meg az Oasis az egyetlen döntő szigetországi banda,
nincs választás, kicsit dezsavűt játsza nak, de
hát ez is jól van.
Szóval az Oasis elhozta nekünk a hazai mélymunkásosztályi
attitűdjét, amihez nem nagyon tudunk viszonyulni. Hogy például miért nem
magánügy, hogy isznak mint a gödény. Vagy hogy a Liam miért játssza el nekünk a
szögletes munkabeszüntetést, hogy csak akkor jön elő ha bele kell mekegni a
mikrofonba.
Hát azért, mert neki így kell demonstrálni, hogy ők keményen
proliak, mink meg csak idegeskedünk, annyira emlékszünk csak, hogy nekik törött
le a legnagyobb della.
vissza
oasisinet - kritika:
PEPSI SZIGET FESTIVAL - 8TH AUGUST 2000
Pepsi Sziget festival is the biggest musical and cultural
festival in Central Europe. It is a seven-day multicultural expo offering more
than 800 programs on more than 30 venues. Sziget means island in Hungarian and
Pepsi Sziget besides being on an island in the heart of Budapest, is an island
in the metaphorical sense.
Support Venue Notes It was a Festival, so there wasn't
really support but Chumbawamba, The Bloodhound Gang,
Therapy? and Lou Reed where also playing.
Sophie Fazekas says...
If anyone liked to know the truth about the Oasis'
gig in Hungary, you should read my review. Me & my boyfriend were standing
in the first row. We know what happened !
The gig started with Fucking in the Bushes which was
literally very exciting. When they entered the stage i felt i would going crazy.
Liam, Gem, Andy, Alan and Matt were just musicians. Absolutely. Without
disguises or show elements.
Without that fucking reggea circus that was before
Oasis' gig or dull Hungarian band Quimby who thinks themselves playing the best
music (they had three drummers... I think they should finally find one good
drummer)... Quimby is a rubbish pop-band, rubbish like Hungarian music... I must
say, though I'm Hungarian...
Well, Oasis were pure Rock 'n' Roll-ers! Go Let It
Out was a really good start. But, there was some problem with Gem's guitar. He
changed it four times, I think. Who Feels Love? was really powerful as well as
Supersonic or Live Forever. Unfortunately, Hungarian audience didn't know the
lyric of Acquiesce. Stand By Me or Champagne Supernova were just great. I think
both songs were as a replacement of Noel's "ballads". Roll with it was a real
"roll with it" Very Good.
Now let me tell you more about my favourite Oasis'
song ever : Gas Panic!
The story is that my boyfriend has never been a real
Oasis fan. His opinion is that Led Zeppelin means music and anything else is
rubbish. I said to him before the gig that he should come with me to see Oasis
live because Liam sang very well in the last months, Gem Archer is phenomenal
guitarist and Andy Bell is the best bassist. He didn't believe me, of course.
But he stood with me in the front row and the gig made him change his
opinion.
The huge guitar - solo at the end of Gas Panic! was
more than phenomenal or fantastic. It was supernatural, really. We felt that Gem
& Andy would have played hours long. It was a sort of being free feeling.
The last song was Rock 'n' Roll Star, of course. I
couldn't really enjoy it because I knew it meant the end. Unfortunately, I
couldn't see Alan & Matt from my position. Anyway, Liam's voice was good.
Much better than on the Be Here Now tour. He sang well and powerful. I loved it
!
I know that there are bad opinions in Hungarian
media about the Oasis' gig. They say Liam was too cold to the audience, didn't
speak and staff. Because they were playing only for the money. I say Hungarians
are fucking idiots. Oasis is a Rock 'n' Roll band. They're not the products of
the designer or the entertainment industry. Liam, Gem, Andy, Alan & Noel -
Matt as well, of course - are not show elements. They're just GOOD musicians. If
someone is interested in the design (or wants to hear lines like : you're the
best audience), he/she should go to the circus.
Me and my boyfriend wanted pure Rock 'n' Roll. We
GOT it from Oasis on the 8th of August on Pepsi Island. I thank the guys so
much.
I'm waiting for their new album with the hope that
Noel & Liam are in peace with each other. And I hope I see Oasis live soon
!!!!
vissza
the_masterplan - kritika:
SEEMLY BORED OASIS TAKES ON HUNGARY
- Ivan Bartal -
On the last day of what is fastly has become the most visited
and most popular Central-European open festival, Pepsi Sziget (Pepsi
Island) of Budapest, Hungary, Oasis was meant to be the highlight.
The band's performance was highly awaited by all of those who
have followed the band's long way from Longsight of Manchester through
international stardom to becoming a band being closest ever to split up.
On a positive note, their Hungarian concert was at least not
cancelled and was eventually fully played. They promised to play 90 minutes and
so they did.
In the beginning a note was addressed to the crowd calling
attention to the risk of the band immediately leaving the stage, should any
flying object land on stage.
Fucking in the bushes was playing from the tape as the band
took their stands from where they would not move until the end of the gig. The
play list included, inter alia, Fucking In The Bushes, Go Let It Out,
Supersonic, Roll With It, Wonderwall, Live Forever, Cigarettes & Alcohol,
Acquiesce, Gas Panic, Champagne Supernova, Stand by me and finally Rock 'N' Roll
Star.
Liam was definitely sober and was drinking only Hungarian
mineral water. He said some friendly Hungarian words but aside therefrom he did
not say anything but the title of the coming songs. altough he did not indicate
that he is bored by performing by picking to the microphone while singing the
line "I'm tired of talking on my phone" as he had done in a previous gig.
The line did not include Whitey, who must have been having some
rest after being thrown with a stone in the head by Portugal fans. Unfortunately
there was no contact between the people and Liam, which was partly due to the
Hungarian crowd being sometimes reluctant to slap their hands during and between
the tracks. And, clearly, Liam was not on the top yesterday night's gig, but
that's all.
A tree (!) that some funny people tried to forward to the stage
twice prompted laughs. Regarding its purpose, various funny ideas have been
offered within the crowd. Despite the "throwing" warning, however, I definitely
saw some things thrown towards the stage, which left Liam without any
concern.
It may have contributed to the most peculiar finish of a
concert I have ever witnessed. Liam said: Rock and roll star, this is our last
song and he said goodbye. It was not more than one minute after the song when
the roads started to pack things together from the stage thereby paving the way
for the last plastic bottles and food leftovers to be thrown to the stage. Oasis
left its fans without any single encore which prompted some obvious
disappointment, however, it was interesting in the same place that the crowd was
not really surprised and probably was glad to have attended a full concert after
the bad news coming from cancelled shows from Switzerland and Portugal and was
satisfied to have seen the biggest british band of the nineties, even if by way
of such a concert.
Anyway, many thanks indeed to Oasis for coming to Budapest,
Hungary, it was worth waiting for you for so long.
Altough rumours has it that it is game over for the band after
the end of their tour, we all no that it ain't over till it's over. At least
Noel does not say so.
vissza
|